Bacsa Fanni és Iván Zsombor magyar bajnok! - atlétika

Február utolsó hétvégéjén az ifjúsági (16-17 évesek) és junior (18-19 évesek) korosztály fedett-pályás országos bajnokságát rendezték meg a fővárosban, a BOK csarnokban. A Miskolc Városi Sportiskola (MVSI) sportolói ismételten kitettek magukért, amit a nyári, győri ifjúsági Európa-bajnokságra készülő Bacsa Fanni és Iván Zsombor bajnoki címe, valamint két ezüstérem és sok értékes pontszerző helyezés bizonyít. Az MVSI atlétáinak edzéseit Tigyi József, László István és Zámbori Zoltán irányítja.

Országos grundbirkózó döntő, nagy bajnokokkal

Három olimpiai és három világbajnok vendége is lesz a február 24-25-én a miskolci Generali Arénában megrendezendő Grundbirkózás Diákolimpia I. és II. korcsoportos Országos Döntőjének. A 180 benevezett csapatból kategóriánként indulási jogot szerzett 10-10 finalista között hét borsodi iskola diákjainak is szurkolhatunk, akik jó eséllyel pályáznak a dobogós helyezésekre.

„Éremeső” az országos elődöntőben

Az MVSC-MVSI színeit képviselő sportolók valóságos „éremesőt” produkáltak a regionális judo diákolimpia országos elődöntőjén, melynek február 18-án, a miskolci Rendészeti Szakközépiskola tornaterme adott otthont. Kálmán Tibor, Gecsei László, Nagy Sándor és Kawaguchi Yudai tanítványai nem kevesebb, mint 49 medált gyűjtöttek be a viadalon.

 

Eredmények
Diák „C”-kcs.:
Leányok
30 kg: 1. Takács Eszter
+45 kg: 1. Tóth Hanga

Kovács Soma: bajnoki bronz a felnőtteknél

Magyarország idei fedett-pályás országos bajnokságán - február 17-én, Budapesten -  sikeresen szerepeltek a Miskolc Városi Sportiskola (MVSI) gyaloglói, akik közül a még az U23-as korosztályhoz tartozó Kovács Soma 5 km-en elért 21:58.07 perces, fedett pályás egyéni csúcsot jelentő idejével a dobogó harmadik fokára állhatott fel.  Ugyan ebben a versenyszámban az egyaránt ifjúsági korú Gál Vencel 24:08,76 perccel az ötödik, Varga Dávid pedig 24:31,29 perccel a hatodik helyen érkezett célba. Mindkét fiatal megdöntötte eddigi legjobb időeredményét.

Hazánk legjobb grundbirkózói a „Generaliban”

Magyarország idei I. és II. korcsoportos grundbirkózó diákolimpiai döntőjét február 24-25-én a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület rendezi meg Miskolcon, a Generali Arénában.

Elismerések a megyei „Év sportolója” választáson

A Miskolc Városi Sportiskola (MVSI) képviselőit, illetve a PannErgy-MVLC  férfi csapatának tagjait és mesterüket is  elismerték a megyei „Év sportolója” választáson, melyen a 2017-es teljesítmények alapján jutalmazták meg a legjobbakat.

Turánszki Ek-bronzérmes - judo

Az olaszországi Folllonica városa adott otthont február 11-én az ifjúsági judo Európa-kupának. Turánszki
Zalán, az MVSC-MVSI sportolója a 90 kg-os súlycsoportban nagyon értékes bronzérmet harcolt ki az erős
mezőnyben. Klubtársa, Faragó Petra a + 70 kg-os lányok között végzett az 5. helyen. Mindkét judós
felkészülését Kálmán Tibor és Kawaguchi Yudai irányítja.

Zurai-arany, Szinay-ezüst Dániából - birkózás

A DVTK-MVSI két serdülő korosztályos versenyzője is remekül szerepelt a február második hétvégéjén megrendezett dániai Aarhus Open elnevezésű nemzetközi kötöttfogású versenyen, melyen közel húsz ország sportolói mérették meg magukat.

Fedett-pályán folytatták az MVSI atlétái

A budapesti BOK csarnokban január 10-11-én folytatódott az idei fedett-pályás atlétikai országos bajnokságok sora, ahol a Miskolc Városi Sportiskola (MVSI) három ifjúsági gyaloglóval és egy felnőtt több-próbázóval képviseltette magát. Örvendetes, hogy a Szűcs József által felkészített gyaloglók mindegyike dobogóra állhatott, míg a 10 éves kihagyás után újra versenyző, korábbi sokszoros korosztályos válogatott Nemes Rita az olimpikonokkal tűzdelt ötpróba felnőtt mezőnyében végzett az előkelő 4. helyen, ami Schweickhardt Gyula és Szász László edzők munkáját dicséri.

Kovács Soma Portugáliában járt

A Magyar Atlétikai Szövetség gyalogló szakágának meleg-égövi edzőtáborát január 27-február 10. között a portugáliai Albufeira városában tartották meg. Az olimpikonokat és válogatott sportolókat felvonultató tíz tagú csoportban helyet kapott Szűcs József tanítványa, Kovács Soma, az Miskolc Városi Sportiskola (MVSI) gyaloglója is, aki az elmúlt két hétben társaival együtt tavaszias, napsütéses időjárási körülmények között készülhetett az idei szezon megméretéseire.

Oldalak

Feliratkozás MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. RSS csatornájára